HÁZHOZSZÁLLÍTÁS BUDAPESTEN HÁZTARTÁSI, IRODAI, CÉGES TAKARÍTÁSHOZ
INGYENES házhoz szállítással és visszaszállítással Budapest minden kerületébe.
Kamasz gyerekek és az ő feladatai
A kamasz lusta, nem tanul és nem segít a háztartásban, barátaival lóg, vagy otthon szobájában. De szerencsére ez nem minden kamaszra vonatkozik. Ne tévesszen meg minket a kinézete, kívülről olyan, mint egy felnőtt, de azért még belül gyerek. Mindenkinek más fontos, neki fontosak a barátok, nekünk hogy rend van-e a szobájában.
Vannak olyan kamaszok, akik már kisgyermek korban megtanuljál, hogy maguk körül rendet kell tartani. Megtanulják, mert ezt látják a szülőktől vagy, mert kisgyermekként is besegítettek a házimunkába. Hiszen nincs az sehová leírva, hogy a gyereknek nincs feladatuk. Nagyon fontos megtalálni a megfelelő középutat a házimunka és a kamasz kor sajátosságai között. Elvárásokat minden tizenévessel szemben lehet, sőt szükséges támasztani. Iskolai vagy otthoni feladatokról van szó, a következő szempontokat érdemes szem előtt tartani.
Kamasz gyerekünkkel szemben is legyen elvárás a házimunka, de ne akarjuk percre pontosan megmondani neki mikor végezze azt el. Hajdunk neki teret, amikor úgy érzi ő döntése a rendrakás. Ha lehetőségünk van rá és meg engedhetjük magunknak azokat a feladatokat bízzuk kamasz gyerekünkre, amit ő választ és megcsinál. Ne akarjuk minden áron a szemetet kivitetni vele, ha szívesebben megöntözi a virágokat. Így elkerülhetjük a konfliktusokat és mégis segít a gyerek.
De nagyon fontos hogy következetesen elvárjuk tőle azokat a teendőket, amit előtte megbeszéltünk. Több kamasz egy háznál akkor még nehezebb a dolgunk, igazságérzetük egy pillanat alatt romba döntheti az eredeti terveket. Nem fordulhat elő, hogy egyikük akár csak egy méterrel is többet takarítson, mint a másik. Én nem vagyok ennek híve, de van akinek ez vált be. Pontosabban az ha a gyerek jutalmat, bért kap a munkájáért. Nálam vannak olyan házimunkák, mint az asztal leszedése vagy a mosogatógép kipakolása, mely nem lehet vita tárgya. Mindig kapnak jutalmat az elvégzett házimunkáért, de soha nem mondom ki ezt nyíltan. Ebben a korba szeretnénk megértetni vele miért fontos a rend és a tisztaság az a gyanúm már elkészültünk vele. De nem lehet az sem megoldás, hogy helyette tartsuk rendben a szobáját és ne vegye ki a részét a házimunkából.
Takarítógép kölcsönzés és házhozszállítás
TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS
FELTÉTELE

Telefonos megrendeléskor, szám kijelzéssel hív fel minket. Amikor kollégánk megérkezik Önhöz a megrendelt takarítógéppel, Ön köteles végig hallgatni a használati utasítást, akkor is, ha korábban már takarított ilyen vagy ehhez hasonló tisztítógéppel.
Amennyiben meghibásodik Önnél a bérelt tisztítógép azt Ön köteles azonnal jelezni felénk telefonon...
TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS
MENETE

Ön felhív minket a +36 70/884-2225-ös telefonszámon.
Pontosítjuk az időpontot illetve a címet, ahová
a gépek szállítjuk.
Mi kiszállítjuk a gépet a megbeszélt időpontban.
Pontosítjuk a bérlési időtartamot, az elszállítás időpontját.